SALE

2.500 Ft 2.250 Ft

Ketten háromfelé

Hogyan kell „jól” válni, hogy a gyerekek a legkevésbé sérüljenek? A válás soha nem csak a két szülőt érinti, mindig hatással van a gyerekekre is.

Elfogyott

Szerző: Cikkszám: 003 Kategóriák: ,
Megosztás

A szerzőről

Hogyan kell „jól” válni, hogy a gyerekek a legkevésbé sérüljenek?

A válás soha nem csak a két szülőt érinti, mindig hatással van a gyerekekre is. A 13 és fél éves Szonja egyre szélsőségesebb megnyilvánulásai miatt a válófélben lévő szülők pszichológushoz fordulnak. A kötetben végigkísérhetjük a két éven át tartó integratív gyermekterápiát és a szülőkonzultációkat. Megtudhatjuk, hogyan lehet úgy válni, hogy a gyerek a legkevésbé sérüljön, valamint azt is, mi számít normálisnak kamaszkorban, és miként lehet jó érzelmi kapcsolatot ápolni
egy apatikus vagy lázadó kamasszal. A könyv sok tanulsággal szolgál azoknak a szülőknek, akiknek a gyereke serdülőkorba lépett, illetve akikben felmerült a válás gondolata. „Szonja üzenete szüleinek elgondolkodtat. Harag, sértettség, otthoni feszültségek. Nehéz a kamasz lány helyzete, hiszen apjára és anyjára is haragszik, ők meg ráadásul egymásra is. Ilyenkor a szülők sokszor a saját indulataikkal és fájdalmukkal vannak elfoglalva, és kevésbé gondolnak bele abba,
hogy ezzel mit okoznak gyermekük lelkében. Fontos tudatosítani a szülőkben, hogy amire ők hónapok, évek óta készülnek, az a gyerek számára váratlan lehet.”

Mi történik a terápiás rendelő zárt ajtaja mögött?
Még ma is sokan hiszik, hogy aki pszichológushoz jár, az őrült vagy gyenge. A terapeuta esetei köteteiben egy-egy pszichoterápia történetét követhetjük nyomon az első találkozástól a lezárásig. Miközben betekintést nyerünk a terápia folyamatába és különböző módszerek működésébe, megérthetjük, hogyan segít a pszichoterápia teljesebb életet élni. A rendkívüli szaktudással és empátiával megírt esetek olyan, mindnyájunkat érintő élethelyzeteket mutatnak be, mint a felnőtté válás, a párkapcsolati problémák, az élet közepi válság, a betegséggel való küzdelem vagy a gyász. A szakemberek és laikus olvasók számára egyaránt érdekes kötetekben nemcsak egy-egy személyes sors bontakozik ki előttünk, hanem a terapeuta gondolkodásmódját is megismerhetjük.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Ketten háromfelé” értékelése elsőként

Ezek is érdekelhetik: